2 alapigazság a viselkedésváltozásról

 

Néhányan egyedül, néhányan pedig segítséggel vágnak bele egy-egy régóta fennálló szokás, viselkedés megváltoztatásába. Van aki már az elején a kifogásokkal kezdi, és van aki már az elején elköteleződik, mert tökéletesen tisztában van vele, hogy ez majd az élete minden területére kihat.

 

 

kérdőjel.jpg

 

A változás sikerének esélyét sok minden befolyásolhatja, de az alábbi két igazság jelentőségét semmi sem csökkentheti:


I. A jelentős mértékű változást nagyon nehéz megtenni

 

Talán a legnehezebb dolog. Már önmagában nehéz rászánni magunkat és beindítani a folyamatot, de még nehezebb az úton maradni, és a legnehezebb pedig fenntartani a változást Miért?

 

Gondoljuk végig, általában hogyan zajlik egy ilyen folyamat!

 

Megszületik az ötlet, vagy az igény, hogy ezen vagy azon a dolgon változtatni akarunk. Függetlenül attól, hogy az mi és mekkora jelentőségű, jellemző, hogy egy ideig „csak” gondolkodunk rajta. Ez lehet pár hét, pár hónap, és olykor talán években is mérhető.

 

A többség valószínűleg nem abba a csoportba tartozik, akik egyetlen, vagy pár nap alatt döntenek a változás mellett. Ők azon kevesek, akik „meglovagolva ezt a hullámot”, azonnal lépnek is a megfelelő irányba, majd teljes megelégedettségükre működtetik a dolgot és az így hosszú távon fenn is marad.

 

Az esetleges kudarc hátterében az alábbi 3 probléma állhat:

 

1. Nem feltétlen tudjuk beismerni – még önmagunknak sem -, hogy ideje változtatni – tesszük ezt vagy azért, mert tudatában sem vagyunk, hogy a változás kívánatos lenne, vagy mert tudatában vagyunk, de különböző kifogások segítségével hárítjuk beismerni annak szükségességét.

 

2. Nem ismerjük el a tehetetlenség hatalmát magunk felett – amikor már szinte adva is van a választás lehetősége, jobban szeretünk semmit sem csinálni. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sokszor évekig gondolkodunk azon, hogy csináljuk, vagy ne.

 

A tehetetlenség az oka annak is, hogy egyszerűen nem állunk neki a folyamatnak. Elképesztő erőfeszítéseket teszünk a "nem - csinálásba", persze a komfortzónánkon belül, ami kényelmes és fájdalommentes, de még talán enyhe örömforrás is. Tesszük mindezt ahelyett, hogy elkezdenénk végre valamit, ami ugyan nehéz, fárasztó, jó is lenne, ... méghozzá hosszú távon.

 

3. Nem tudjuk, hogyan hajtsuk végre a változást – meglehetősen nagy különbség van a motiváció, a megértés / tudás és a képesség / tehetség között. Jó példa erre, hogy még ha motiválva is vagyunk a fogyókúrára, nem feltétlenül értünk a hatékony diétához szükséges táplálkozási ismeretekhez, és hiányozhat a tehetségünk, tudásunk a főzéshez. VAGY éppen megértjük az elveket, főzni is tudunk, csak éppen nem vagyunk motiválva.

 

A viselkedésünket pozitívan és negatívan is befolyásolja a környezetünk, aminek a lelkesítő elismerése drámaian tudja emelni, annak hiánya pedig éppen csökkenteni, nem csak a változás iránti motivációnkat, megértésünket és képességünket, hanem a magabiztosságunkat is, hogy tényleg meg tudjuk -e csinálni.

 

II. Senki nem változtathat meg bennünket, ha mi valójában nem akarunk megváltozni

 

Sokan tudják, mondogatják, de mégsem annyira evidens: A változásnak belülről kell jönnie, nem lehet ráparancsolni, megkövetelni vagy másképp rákényszeríteni az emberekre. Aki nem teljes szívéből köteleződik el a változás mellett, soha nem fog megváltozni.

 

No persze, vannak olyan emberek is, akik azt mondják változni akarnak, miközben valójában ez csak a szavak szintjén felel meg a valóságnak.

 

Sokszor akkor sem győzedelmeskedünk a szokásaink fölött amikor az élet-halál kérdése. Gondoljunk csak a dohányzásra, mennyire nehezen leküzdhető. Az erre visszavezethető rendkívül súlyos betegségek ellenére, a dohányosok kétharmada mondja csak azt, hogy soha többet nem gyújt rá. Akik pedig megpróbálják letenni, - vagyis a legmotiváltabb és legfegyelmezetebb emberek- átlagosan hatszor próbálják meg, mire sikerül.

 

Összehasonlítva más viselkedésváltozással, a dohányzás még így is relatív egyszerűbb kihívás. Méghozzá azért, mert alapvetően mindenki mástól független dolog.  „Csak” rólunk, egy szokásunkról szól, egy démonnal kell magányos harcot vívnunk. Legyőzzük vagy nem, rajtunk múlik és csak rajtunk. Senki másnak nincs beleszólása.

 

Mennyivel nehezebb, amikor mások is benne vannak a folyamatban – és nem tudnak nem benne lenni. Olyan emberek, akiknek kiszámíthatatlan a cselekedetük, nincs fölöttük kontrollunk, és a reakciójuk meglehetősen befolyásolja a sikerünket.

 

A különbség annyi, mint amikor egy teniszlabdát bemelegítésként ütögetünk a háló felett, vagy amikor meccset játszunk, és az ellenfelünk labdái rakétaként érkeznek a térfelünkre.

 

<><><><><><><><><><>

 

Mindez meglehetősen nehézkessé teszi a felnőtt viselkedések megváltoztatását.  Ha jobb partnerek akarunk lenni otthon, vagy jobb vezetők a munkában, nem csak azon kell változtatni, ahogyan csinálunk dolgokat, hanem szükségünk lesz a partnerünk vagy a munkatársaink bevonására, egyfajta hozzájárulására is. A körülöttünk lévőknek észre kell venniük, hogy változunk. A másokra való támaszkodás pedig -sajnos -exponenciálisan növeli a nehézségek fokát.

 

Fontos: Amikor meg akarunk változtatni egy szokást, akkor nem maga a szokás a "célközönség", hanem azok az emberek, akik között vagyunk, akik remélhetőleg tisztelnek és szeretnek, de legalábbis kedvelnek bennünket.

 

Mi teszi a pozitív és tartós viselkedésváltozást olyan nagy kihívássá, és mi okozza azt, hogy olyan sokan korán, idő előtt feladjuk?

 

Az, hogy ezt egy tökéletlen világban kell megtennünk, ami tele van triggerekkel, amelyek - kis túlzással, de – kényükre-kedvükre játszadoznak velünk.

 

A jó hír, hogy ettől függetlenül a viselkedésváltozás, mégsem annyira komplikált. Létezik olyan módszer, amelynek a segítségével a változás egyszerű is lehet – vagy legalábbis egyszerűbb, mint gondolnánk.

 

Az egyszerű viszont nem azt jelenti, hogy könnyű!

 

(Forrás: Marshall Goldsmith)

 

VEZESS, ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!