A siker téveszméje

 

... avagy miért olyan nehéz a sikeres vezetők számára a változás? 

 

1sikerillúziója.jpg

 

Minden ember, sőt minden állat hajlamos megismételni azt a viselkedést, amit megerősítés követ. (Ilyen szempontból a negatív megerősítés is megerősítés!) Minél sikeresebbé válik valaki, annál több pozitív megerősítést kap – és annál valószínűbb, hogy megtapasztalja a siker illúzióját:

 

Így viselkedem. Sikeres vagyok. Tehát azért vagyok sikeres, mert így viselkedem.

 

TÉVEDÉS!

 

Minél feljebb jutunk a szervezeti ranglétrán, annál több alkalmazott / munkatárs / beosztott hozza a tudomásunkra, hogy mennyire csodálatosak vagyunk. A viselkedésünket gyakran kíséri pozitív megerősítés még akkor is, ha az teljesen értelmetlen. Erre mutat jó példát az alábbi tapasztalatmegosztás, ami egy idős, bölcs katonai vezetőtől származik, egy lelkes, újonnan kinevezett főtiszt felé:

 

„Kezded már észrevenni, hogy amikor egy viccet mesélsz, mindenki nevetésbe tör ki, és amikor valami bölcset mondasz, akkor pedig mindenki ünnepélyesen bólogat a fejével? Az új főtiszt válaszolt: „Igen, így van, miért?” Az idősebb főtiszt nevetett és folytatta: „Engedd, hogy segítsek! Nem vagy annyira vicces és annyira okos sem! Ez csupán egy csillag a válladon. Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon!”

 

Mindannyian azt szeretnénk hallani, amit hallani akarunk. Hinni szeretnénk azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket a világ mond rólunk (magunkról-magunknak).

A saját magunkba vetett hitünk segít bennünket sikeresnek lenni. Azonban ez azt is nagyon megnehezíti, hogy változzunk. Ahogy a bölcs, idős főtiszt megjegyezte – nem vagyunk annyira viccesek és nem vagyunk annyira okosok sem. Jobbak lehetünk – ha hajlandóak vagyunk rá, hogy szigorúan magunkba nézzünk.

 

Megértve, hogy miért olyan nehéz a viselkedés megváltoztatása a sikeres vezetők számára – növelhetjük annak valószínűségét, hogy meglépjük azt a változást, ami szükséges – már csak abból az okból kifolyólag is, hogy még sikeresebbek legyünk. Miért állunk ellen a változásnak?

 

Néhány évvel ezelőtt az egyik biztosító cégnek egy olyan hirdetése futott, amelyben egy hatalmas grizzly medve volt látható egy zúgó patak közepén, teljesen kifeszült nyakkal, szélesre nyitott állkapoccsal és óriási fogakkal. A medve azon volt, hogy megragadjon egy a patakból gyanútlanul felugrándozó lazacot. A címsoron az volt olvasható, hogy: VALÓSZÍNŰLEG ÚGY ÉRZED MAGAD, MINT A MEDVE, MI AZT JAVASOLJUK, HOGY TE LEGYÉL A LAZAC.

 

A hirdetés célja a rokkantági biztosítás eladása volt, de egy erőteljes kijelentéssé vált azzal kapcsolatban, hogy miként áltatjuk magunkat az eredményeinkkel, a státuszunkkal vagy más hozzájárulásunkkal kapcsolatban. Gyakran:

 

  • túlbecsüljük az egy-egy projektben mutatott közreműködésünket; 

 

  • fennkölt véleményt alkotunk a szakmai képességeinkről és tekintélyünkről a vezető társaink körében; 

 

  • eltúlozzuk a projektünk hatását a jövedelmezőségre vonatkozóan, a valódi és a rejtett költségek csökkentésével. 

 

Nagyon sok csalódásunk a sikerhez való viszonyulásunkból származik és nem a kudarcból. Mivel a múltbéli sikereinkből fakadóan pozitív megerősítést kapunk, azt gondoljuk, hogy ez előre jelzi a jövőben történő nagyszerű dolgokat is (egyfajta előfutárként és kihagyhatatlanul).

 

A tény, hogy a sikeres emberek hajlamosak az önámításra, nem jelent rosszat. A saját magunk csodálatába vetett hitünk önbizalmat ad. Még akkor is, ha nem vagyunk annyira jók, mint amennyire gondoljuk, és ez a magabiztosság valóban segít jobbnak lennünk annál, mint amilyenek lennénk, ha nem bíznánk saját magunkban. A világ legreálisabb emberei nem önámítóak – ők depressziósak.

 

Bár a magabiztosság illúziója segíthet bennünket célokat elérni, ugyanakkor nehézkessé is teheti a változást. Sőt, amikor mások javasolják, hogy szükségünk lenne változtatásra, még valódi zavarodottsággal is nézhetünk rájuk.

 

Erre egy érdekes három részből álló magyarázat van. Először is meg vagyunk győződve arról, hogy a másik fél össze van zavarodva. Rosszul van tájékoztatva és nem is tudja miről beszél. Biztos összekever bennünket valakivel, akinek biztos változni kéne. Másodszor, mivel derengeni kezd, hogy a másik nincs összezavarodva – talán még a hiányosságainkra vonatkozó információi is pontosak – átmegyünk elutasító „üzemmódba”. Ez a kritika helyes, de talán nem lehet annyira fontos – különben nem lennénk annyira sikeresek. Végül pedig, amikor már minden kötél szakad, támadjuk a másik felet. Hiteltelenné tesszük a „hírnököt”. „Egy olyan győztes, mint én – vonjuk le a következtetést – miért hallgatna egy olyan vesztesre, mint te?”

 

Ez csak néhány válasz arra, hogy mit nem akarunk hallani – a tagadás mechanizmusa. Mindez párosul azzal a pozitív értelmezéssel, ahogy a sikeres emberek hozzárendelik a sikerhez (a) a múltbeli teljesítményüket; (b) azt, hogy képesek befolyásolni azt (szemben azzal, hogy csak szerencsések); (c) azt, hogy optimisták a sikerük a jövőbeni folytatását illetőnek; (d) azt, hogy túlzott értelemben vett irányítást tudnak magukénak a saját sorsuk felett (ellentétben azzal, hogy külső erők irányítják őket) és azzal is, hogy ezekkel együtt is csak egy párolgó ellenálló koktélunk van a változással szemben.

 

A magunkba vetett pozitív hiedelmek segíthetnek abban, hogy sikeressé váljunk. Ám ugyanezek a hiedelmek meg is nehezíthetik, hogy változzunk. Ugyanazok a hiedelmek, amelyek segítettek, hogy elérjünk oda, ahol vagyunk – a siker jelenlegi szintjére, gátolhatnak bennünket abban, hogy meglépjük a szükséges változtatásokat – hogy, elérjük a következő szintet, amelyet lehetőségünk lenne elérni.


Ehhez a következő szinthez szükséges 3 hiedelemmel folytatjuk...


(Forrás: Marshall Goldsmith)

 

 

VEZESS? ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!