Milyen hiedelmek aktiválják a triggereinket és lehetetlenítik el a változást? - I. rész

 

Bármennyi előnyünk is származna valamilyen viselkedésünk megváltoztatásából, remek indokokat találunk, hogy aztán mögéjük bújva elkerüljük a változást. Sokkal könnyebb, és talán valamilyen szempontból szórakoztatóbb belekötni egy-egy olyan stratégiába, ami segítene megoldani a problémát, mint megpróbálni tenni valamit az ügy érdekében.

 

exit.jpg 

 

Mindez leginkább akkor válik akuttá, amikor rajtunk van a sor, hogy megváltoztassuk valamilyen viselkedésünket, pl. ne emeljük fel nagyon gyorsan a hangunkat, amikor valami nem tetszik.

 

Miért nem sikerül?

 

Mert visszaesünk olyan hiedelmek, gondolatok miatt, amelyek alapból kiváltják az ellenállást, a tagadást, és végül az önámítást.

 

Egyébként sokkal károsabbak, mint a kifogások. A kifogás ugyanis az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, amikor csalódást érzünk. Nem csupán kényelmes, hanem azonnal használható eszköz. Pl. nem futunk, mert olyan „unalmas”, vagy mert „nagyon elfoglaltak” vagyunk. Elkésünk a munkából, mert a „közlekedés borzalmas reggelente”, vagy a gyermekünkkel történt valami „sürgősen megoldandó probléma”. Megsértünk valakit, mert „nem volt más választásunk”. Ezek a kifogások alapvetően a „kutya megette a házifeladatot” különböző variációi, meglehetősen sértők lehetnek, és csoda, hogy valaki még elhiszi őket (még akkor is, ha igazak).

 

Minek nevezzük azokat a racionalizálásokat, amelyek akkor bukkannak fel, amikor csalódunk saját magunkban?

 

Pusztán kifogásnak titulálni nem egészen írja le azokat a belső meggyőződéseket, ahogy értelmezzük a világunkat. Egy kifogás megmagyarázza, hogy az elvárásoktól maradtunk le, miután az már tény. A belső meggyőződésünk már a kudarc előtt aktiválódik. Szabotálja a tartós, maradandó változást azzal, hogy gyakorlatilag megsemmisíti annak lehetőségét is.

 

Ezeket a hiedelmeket használjuk a tétlenségünk igazolására, és az eredmények eltüntetésére. Ezek a hitrendszerünk triggerei, amiből 15 van:


1. "Ha megértem, akkor csinálom"

 

Attól, mert megértjük, hogy valami működik, és azt is, hogyan működik, még nem azt jelenti, hogy csinálni is fogjuk. Sajnos. Ez szokott történni pl. a tréningek után, ahol a résztvevők többsége úgy áll fel a végén, hogy tudja mit kell másképp csinálni, meg is értette – aztán kis idő múlva már mindent ugyanúgy csinál, mint korábban.  Azért, mert megértjük mit kell csinálni, még nem biztosítja azt, hogy tényleg meg is csináljuk az adott dolgot.

 

Ez a hiedelem zűrzavart vált ki és ez a zűrzavar hatja át a további 14 hiedelmet is. Valószínűlg ismerősek lesznek és bár elsőre azt is gondolhatjuk, hogy ránk nem vonatkoznak, de ez is egy olyan hiedelem, amit érdemes kétségbevonni :-)!

 

2. "Van akaraterőm és nem adom meg magam a kísértésnek"

 

Aki úgy érzi, hogy neki van, az jellemzően isteníti az akaraterejét és az önkontrollját, a hiányukat pedig kigúnyolja. Általában azokat embereket, akiknek figyelemre méltó az akaraterejük, „erősnek” és „hősiesnek” tituláljuk. Azokat, akiknek segítségre, vagy valamilyen struktúrára van szükségük, ”gyengének”. Ez azért „áll gyenge lábakon”, mert csak néhányan tudják pontosan megbecsülni vagy megjósolni az akaraterejüket. Időnként túlbecsüljük de az is jellemző, hogy aláértékeljük a környezetünkből származó triggerek, befolyásoló tényezők erejét, ami aztán téves irányba visz bennünket.

 

A környezetünk alapvetően egy csodálatos akaraterő-csökkentő gépezet. Keveseknek adatik meg, hogy előre lássák a szembejövő kihívásokat. Emiatt az az akaraterő, amit magunkénak vélünk tudni egy-egy célkitűzéskor, ritkán éri el azt a szintet, ami a cél eléréséhez szükséges. Valami mindig történik, ami „eltérít” bennünket. Ez a hiedelem túlzott magabiztosságot vált ki.

 

3. "A mai, egy különleges nap"

 

Amikor mentséget keresünk egy nem kifejezetten előnyös viselkedésünkre, akkor bármelyik napot hívhatjuk különlegesnek. Engedünk az impulzusnak és a rövid távú örömöknek azért, mert ma van az évfordulónk, vagy ma van a születésnapunk, vagy ma nagyon süt a nap, vagy ma van a fagyi világnapja (május 8). Holnap aztán majd visszatérünk a normális kerékvágásba és újra a szokásos fegyelmezett énünk bújik elő. Vagy nem.

 

Ha valóban változtatni akarunk, meg kell békélnünk azzal a gondolattal, hogy nem mentesíthetjük magunkat minden alkalommal, amikor a naptár vagy a szokásjog egy sokkal vonzóbb alternatívát kínál nekünk.

 

Az átmeneti kicsúszások, mint a rajtunk kívülálló események miatti felmentés, kivált egy önelkényeztető, elpuhító következetlenséget – ami végzetes a változás szempontjából.

A sikeres változás nem történik meg egy éjszaka alatt. A játékidő hosszú, nem rövid idejű és azonnali kielégülést hozó, ahogy egy-egy ilyen különleges nap kínálja.

 

4. „Legalább jobb leszek, mint ...”

 

Egy kudarc, vagy egy veszteség utáni rossz pillanatban szoktuk azt mondani magunknak, hogy: „Legalább jobb leszek, mint ...” Így jutalmazzuk, kvázi felszabadítjuk magunkat arra vonatkozóan, hogy nem mi vagyunk a legrosszabbak a világon. Ez adja a mentséget, hogy könnyebben vegyük és csökkentsük a nyomást a motivációnkon és a fegyelmünkön. Másoknak többet kellene változtatni, mint nekünk.

Ezzel a hiedelemmel egy hamis immunitást váltunk ki.

 

5. "Nincs szükségem segítségre és struktúrára"

 

Az egyik legdiszfunkcionálisabb hiedelmünk az egyszerűség és a struktúra lenézése. Úgy érezzük, hogy felette vagyunk annak, hogy struktúrára lenne szükségünk a látszólag egyszerű feladatok megoldásához.

 

Ez egy természetes reakció, ami három, egymással versengő impulzust kombinál:

 

1.)    az egyszerűség iránti megvetésünket (csak a komplexitás figyelemreméltó számunkra;

 

2.)    az utasítás és a nyomon követés iránti megvetésünket;

 

3.)    bármennyire is alaptalan, azt a hitünket, hogy mindannyiunknak sikerülhet, méghozzá magunktól.

 

Ez a három, egy nem túl rokonszenves meggyőződést indít el bennünk, azt, hogy kivételesek vagyunk. Amikor azt feltételezzük, hogy jobbak vagyunk másoknál, akiknek szükségük van irányításra vagy struktúrára, akkor hiányzik belőlünk a változás egyik legfontosabb összetevője: az alázat.


6. "Nem fogok kifáradni és a lelkesedésem sem fog elhalványulni"

 

Reggel még úgy tervezzük, hogy órákon át fogunk dolgozni és amíg a feladatainkkal nem végzünk, nem állunk fel. Frissnek és energiával telinek érezzük magunkat. Miután órákon át dolgozunk, fáradttá válunk és sokkal gyengébbnek, abból a szempontból, hogy beadjuk a törülközőt. 

Amikor a céljaink elérését tervezzük, akkor hiszünk abban, hogy az energiánk nem lankad majd, és soha nem veszítjük el a lelkesedésünket a változás irányába. Ritkán vesszük észre, hogy az önkontroll egy meglehetősen korlátozott erőforrásunk. Amikor ugyanis elfáradunk, elkezd lankadni és végül el is tűnhet. Pusztán az az erőfeszítés, hogy ragaszkodunk a tervhez, kiváltja a kimerülést.


7. "Van még időm"

 

Van két szembenálló hiedelem, amelyeket egyidejűleg tartunk a fejünkben és időnként össze is keverednek egymással:

 

1.) krónikusan alábecsüljük az időt, ami ahhoz szükséges, hogy bármit megtegyünk;

 

2.) úgy hisszük, hogy az idő végtelen és elég terjedelmes számunkra, hogy elérjük valamennyi önfejlesztési célunkat. (igen, megígértem saját magamnak, hogy ebben az évben ..... teszem – és ezt ígérem már 25 éve)

 

Ez az idő végtelen türelmébe vetett hiedelem kiváltja a halogatást. Majd holnap elkezdek jobbá válni. Nem olyan sürgős ezt ma megtenni.

 

Innen folytatjuk ....!

(Forrás: Triggers)

 

VEZESS, ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!