Tanulj meg válaszolni, reakció helyett!

 

Egy fontos lecke sokunk számára: megtanulni felelősséget vállalni a saját életünkért. Ez többek között arról is szól, hogy megtanuljunk  helyzetnek megfelelően válaszolni, és kevésbé ösztönösen reagálni  az „élet” valamilyen formában megjelenő konfrontációira.

 

empty boat.jpg

 

Ez a válasz nagyon könnyen összetéveszthető a reagálással, holott inkább egyfajta „érzékenységgel átitatott” feleletet jelent arra, ami éppen történt. Hatással van rám valami és visszahatok, de valahogy belesimulva az adott helyzetbe.

 

Egy rövid buddhista történet ennek kapcsán:

 

„Egy fiatal gazda minden erejét megfeszítve, verejtékben úszva evezett csónakjával a folyón felfelé, hogy áruját a faluba szállítsa. Nagyon meleg nap volt, minél hamarabb le akarta tenni az árut, hogy még sötétedés előtt hazaérjen. Ahogy előrenézett, meglátott egy másik csónakot, ami gyorsan haladt lefelé, pontosan az ő csónakja irányába. Dühösen igyekezett, hogy sikerüljön elmenni a csónak útjából, de úgy tűnt ez nem fog sikerülni.


Elkezdett kiabálni: „Változtass irányt! Nekem fogsz jönni!” - de a csónak továbbra is egyenesen felé tartott. Nekiüközött és tönkretette az ő csónakját. A fiatalember felkiáltott: „Te idióta! Hogyan tudtál nekem ütközni egy ilyen széles folyó közepén?”


Ahogy bepillantott a csónakba, hogy keresse a balesetért felelős személyt, észrevette, hogy senki nincs benne. Egy olyan üres csónakra üvöltött rá, amely valahogy elszabadult a kikötőből és csak sodródott lefelé a folyón.”


Az érdekes az, hogy mennyire másképp viselkedünk, amikor úgy gondoljuk, hogy van valaki a kormányrúd mellett. Őt okoljuk, mint idióta, szánalmas személyt, aki a szerencsétlenségünket okozta. Dühösek leszünk, meggondolatlanul cselekszünk, hibáztatjuk, mi magunk pedig az áldozat szerepét játsszuk.

 

Sokkal higgadtabban viselkedünk, ha tudjuk, hogy ami felénk jön, az egy üres csónak. Nem áll rendelkezésünkre egy bűnbak és nem is borulunk ki. Valahogy megbékélünk azzal a ténnyel, hogy ami történt az vagy a sorsnak, vagy a balszerencsénknek köszönhető és mindent megteszünk a helyzet orvoslása érdekében. Lehet, hogy még nevetünk is azon az abszurditáson, hogy egy, a véletlennek köszönhetően üres csónak „megtalálja a módját”, hogy nekünk ütközzön egy hatalmas vízen.

 

A kihívás annak felismerése, hogy soha nincs igazán senki a másik csónakban. Mindig egy üres csónakra üvöltünk rá. Egy üres csónak pedig nem vadászik ránk. ÉS nem az emberek teszik hozzá a keserű hangokat napjaink zenéjéhez.

 

Ha elkezdünk minden "hajót" üresként kezelni, akkor nem lesz más választásunk, mint hogy 1.) elfogadjuk azt, ami van és 2.) megváltoztassuk azt, amit meg tudunk változtatni.

 

Nekünk kell választani, hogyan reagálunk életünk üres csónakjaira. Vagy kiabálunk és sikítunk rájuk, majd elviseljük az ütközést, vagy pedig úgy döntünk, hogy a legjobb tudásunk szerint félreállunk az útjából és elfogadjuk, ami történt, majd mindent megtesszünk, hogy folytassuk az utunkat a folyón.

 

Kellemes utazást az élet folyóján! :-)

 

(Forrás: Marshall Goldsmith)


VEZESS,ÉS VISELKEDJ TUDATOSAN!