Konfliktuskezelés 3 lépésben, mesterfokon

 

TE IS MEGSZEGED AZ ALÁBBI KOMMUNIKÁCIÓS SZABÁLYOKAT?



 

hagyjadlógva.jpg

 

Amikor nyílt és jogos kritikával illet valaki, mondjuk egy ügyfél, akkor elnézést kérsz, ám ő folytatja az üvöltözést veled, Te pedig leragadsz a helyzetben.


Amikor próbálsz logikus érvekkel alátámasztani valamit, de a másik fél csak önti rád a vélt és valós sérelmeit és látszólag meg sem hallja, amit mondasz neki.


Amikor valahogy benne van a levegőben, hogy a másiknak valami gondja van veled, ám ahelyett, hogy kimondaná, csak a hangja, vagy a gesztusai, vagyis a testbeszéde árulkodik erről.


Hibázni bárkinek lehet, mégis az érintettek ilyenkor valamiért fokozottan feljogosítva érzik magukat annak kifejtésére, hogy mi lett volna a szerintük megfelelő cselekedet vagy viselkedési mód.


Mintha egy robot ülne veled szemben. Kitárod a lelked, elmondod mi bánt és kapod a színtiszta racionalitást, a helyzet analizálását, mintha nem lennél ezzel Te magad is tökéletesen tisztába.


Az antennáid vették a jelzéseket,hogy itt valami rád nézve nem túl pozitív, de nem mondasz semmit – hiszen úgyis azt gondolja….- és mindketten úgy tesztek, mintha semmi nem történt volna.


Szeretnéd tudni, hogyan reagálhatsz úgy a nyílt és egyéb kritikára, hogy az ne rontsa tovább a helyzetet? Arra is kíváncsi vagy hogyan tudnál úgy viselkedni, hogy hatékonyan tudd befolyásolni a legtöbb konfliktus vagy akár panasz helyzetet?


A megoldáshoz csupán 3 lépés kell, méghozzá a


mesterfokú


KONFLIKTUSKEZELÉS 3 LÉPÉSE


Neked szól ez az anyag, ha:

 

  • Neked való ez az anyag, ha akár vezetőként, akár beosztottként napi szinten találkozol különböző fokú indulatokkal, amelyeket szeretnél hatékonyan kezelni.

 

  • Hasznos lehet számodra akkor is, ha ügyfélpanaszokkal foglalkozol és valami gyors és viszonylag egyszerű megoldást keresel.

 

  • Még ha rendelkezel is eszköztárral a konfliktusok kezelését illetően, talán még akkor is meríthetsz belőle, ill. kiegészítheted a már meglévő technikáidat. Vállalkozóként számodra is pénz az idő, ezért az értékes energiát érdemeses a viták gyors lezárását követően a sikerre fordítani.

 

  • Akkor is értékes anyagot kapsz, ha jellemzően a lényegre vagy kíváncsi, és nem akarsz a személyeskedésig merülni a hatalmi harcokban, hanem inkább a megoldás felé orientálódnál.

Kérem az anyagot >>>

 

Valóban nincs rá szükséged, ha:

 

  • Felesleges letöltened az anyagot, ha tökéletesen elégedett vagy a korábbi tapasztalataid alapján megismert konfliktuskezelési technikákkal.

 

  • Jellemző rád, hogy általában a másik felet hibáztatod a kialakult vitás helyzetekben.

 

  • Eszköztáradban túlnyomórész a kifogásokat és a védekezési megoldásokat halmoztad fel és ez így meg is felel számodra.

 

  • Ha szereted az időre hagyni a megoldást és a feszült, személyeskedő, ingerült környezetben sem zavar különösképpen.

 

  • Döntéseidben pedig nagyobb hangsúllyal támaszkodsz az érzelmi alapokra.


Mennyibe kerül?


A regisztrációhoz kötött pdf anyagok teljesen ingyenesek, semmiféle vásárlás vagy egyéb kötelezettség nem kapcsolódik hozzájuk. Csak kérlek, hogy HASZNÁLD a bennük lévő ismereteket!:-)


Kérem az anyagot >>>


Biztos Te is tapasztaltad már, hogy felnőtt emberek nem mindig felnőtt módjára viselkednek, kommunikálnak. Különösképpen igaz ez a konfliktushelyzetekre. A tudatos jelenlét, valamint a megfelelő kommunikáció sokat lendíthet a problémamegoldás irányába. Azt is tapasztalhattad, hogy valaki viselkedik valahogy, ám kilóg a lóláb, valami nem stimmel, mintha két embert látnál egyszerre. Ilyenkor ne magadba keresd a hibát, viszont nem árt, ha tudod mi és miért történik. Főleg ha te csinálod.


Stratégiád többféle is lehet:

  • reménykedhetsz benne, hogy mások nem veszik észre az igazi érzéseidet;
  • ragaszkodhatsz mások viselkedésének megváltoztatáshoz is;
  • eltolhatod a figyelmet mások érzéseinek az irányába;
  • VAGY leírod és megmagyarázod, hogy miként érzel és miért, sőt felül is írhatod, ahogy mások viselkedése hat rád.

 

 

Gyakran ismételt kérdések


„Jártam már személyiségtípusokkal foglalkozó tréningen, mi lehet még új?” - Pl. az, hogy amiről ebben az anyagban szó van, az személyiség típustól független. Mindannyian, vagyis nemzetiségtől, kortól, nemtől függetlenül így működünk.


„A másikat úgysem tudom megváltoztatni.” - Valóban, ám a viselkedésére hathatsz.


„Eddig jellemzően elvittek az érzelmeim, nem tudok ezen változtatni.” - Lehet, hogy így van. Biztos vagy benne, hogy csak az érzelmeid? Egy csomó minden más is befolyásolhatja a reakcióidat.


„Miért kellene nekem másokat megfigyelnem és a viselkedésemet aszerint változtatnom?” - Szó sincs róla, hogy kell. Azokban a helyzetekben,amikor megoldást kell találni egy közös problémára, na ott azért célszerű.

 

Miért érdemes regisztrálnod, elolvasnod és alkalmaznod?

 

  • Az anyagon keresztül megtanulhatsz egy olyan viselkedés sorrendet, ami különösen hatékony lehet vitás helyzetekben.

 

  • Ráadásul úgy, hogy az még a kapcsolat szempontjából is konstruktív lehet.

 

  • Megértheted, hogy miként működünk ilyen helyzetekben, milyen automatikus reakciók várhatók.

 

  • A tudatosítás már önmagában is segíthet a megértésben és a másképp kezelésben.

 

  • Olyan kommunikációs eszközt ismerhetsz meg, amivel az aktuális célodnak megfelelően tudatosan vehetsz részt a különböző interakciókban.


Regisztrálj, töltsd le az ingyenes anyagot és vedd a kezedbe a folyamatok irányítását.


 

Név *

E-mail cím *

  • *


Jó olvasást és sikeres gyakorlati alkalmazást kívánok!


Lendér-Király Gertrúd