ABLAKOM A VILÁGRA

 

Te vajon hogyan állsz a világhoz, és a különböző helyzetekhez? 


 

 

A kérdés olyan szempontból is elgondolkodtató, hogy már gyerekként megalkotunk egy olyan referenciakeretet, amin keresztül aztán elfogadjuk vagy inkább szűrjük a körülöttünk lévő világot, az embereket és a velünk zajló eseményeket. Maga az elmélet, az "Életpozíciók" Eric Berne nevéhez fűződik, ám népszerűségét Thomas Harris „OK vagyok, OK vagy” című könyve tovább erősítette. Ami fontos, hogy a különböző pozíciókhoz, különböző stratégiák társulnak, ám ezek közül csak egy lesz hatékony ha problémamegoldásról van szó.


attitude.jpg

 

A lehetséges kombinációkat az alábbi mátrixban láthatjuk, ami működését tekintve olyan, mint egy ablak, amin keresztül kinézünk... 

 

OK keret

 

 

-/+

Én nem vagyok OK / 

Te OK vagy


 

 +/+
OK vagyok / OK vagy


 -/-
Én nem vagyok OK /

Te nem vagy OK


+/-
OK vagyok /

Te nem vagy OK

 



Berne és Harris nem értettek egyet abban, hogy melyik hozzáállással „érkezik” az újszülött erre a világra, de abban igen, hogy az életünk során mind a 4 pozíciót megtapasztaljuk, és a tapasztaltak alapján eldöntjük, melyik lesz számunkra a meghatározó.

 

Felnőve felismerjük, hogy a legtöbb idő, ami kölcsönös tiszteleten alapszik, az az OK vagyok, OK vagy, és ez adja a maximális komfortot és a lehetőséget is, a másokkal való együttműködéshez. Amikor rossz napunk van, belecsúszhatunk a többi pozícióba is, és akkor egy torz referenciakereten keresztül nézhetjük a világot.

 

Furcsának tűnhet a következtetés, hogy megelégednénk egy torzított képpel, amikor egy sokkal ésszerűbb is elérhető! Ennek megértéséhez fel kell idézni, hogy milyen érzés kisgyereknek lenni:

 

Ekkor az egyik alapvető szükségletünk, hogy a világunk strukturált legyen. Képesek akarunk lenni előre látni a tetteink következményeit – tudni, ahogy a dolgok összepasszolnak. Mindannyian miniatűr tudósok vagyunk, akik arra törekednek, hogy saját elméleteket gyártsanak a dolgok megmagyarázására.

 

nemok, ok.jpg


Gyerekként, a lezajló események vonatkozásában alakítjuk a világgal kapcsolatos ítéletünket. Hisszük, hogy ami megtörtént, azt mi okoztuk. Ebben a kontextusban tudomásul vesszük, hogy kisebbek vagyunk, majdnem mindenki másnál, beleértve a nagyobb testvéreinket is. Egyedül a kisbabák kisebbek, mint mi, és ők sem csinálnak mást, mint amit látunk. Sok olyan dolgot nem tudunk megcsinálni, amit más igen, mint pl. evőeszközzel enni az ujjaink helyett, gyorsan begombolni vagy cipzárazni a ruhát, elvinni dolgokat anélkül, hogy elejtenénk, stb. Nem értjük vagy inkább nem tudjuk elképzelni, hogy ha már nagyobbak leszünk, majd meg tudjuk ezeket csinálni. Ezért aztán elkezdjük azt gondolni, hogy valami nincs rendben velünk. Arra a következtetésre jutunk, hogy hibásak vagyunk, mások pedig képesek mindenre – ez az „Én nem vagyok OK, te OK vagy” életpozíció.


Miután kidolgoztuk az elméletünket, ki is próbáljuk. Figyeljük, hogy mi történik: továbbra is képtelenek vagyunk dolgokra, míg mások sikeresek? Talán az emberek mondják nekünk, hogy ügyetlenek vagyunk vagy egy kellemetlenség…? Ha elegendő bizonyítékunk van, ami alátámasztja ezt a feltevésünket, arra fogunk következtetni, hogy igazunk volt. Aztán elkezdjük szűrni az információkat, és elutasítjuk azt, ami ellentmond és ezzel meg is erősítjük az életpozíciónkat.


Ha nem jönnek a megfelelő bizonyítékok, egy másik nemok,nemok.jpgforgatókönyvvel kísérletezünk: talán mindenki hibázik? Egy traumatikus esemény egy amúgy kielégítő gyerekkorra is olyan hatással lehet, hogy ilyen következtetésre is  juthatunk. Talán a szüleinknek volt egy nehezebb időszakuk és képtelenek voltak megfelelően törődni velünk. Teszteljük az „Én nem vagyok Ok, Te nem vagy OK” életpozíciót. Amikor pedig úgy tűnik, hogy passzol, akkor a továbbiakban szelektíven vesszük ki az információkat.


A harmadik ablak az „Ok vagyok, Te nem vagy Ok” kombináció. Emellett akkor döntünk, amikor úgy értékeljük, hogy a problémák csupán átmenetiek. Amint idősebbek leszünk, képessé válunk megcsinálni mindent, amit a nagyobbak tudnak. Esetenként, jobban is csináljuk náluk. Itt pedig bizonyítékot keresünk mások hibáira, azért, hogy alátámasszuk a saját elméletünket. Csak arra és akkor figyelünk, amit jól csinálunk és másokat okolunk a saját hiányosságaink miatt.


Valószínűleg mindannyian felfedezzük mindhárom, kevésbé hasznos életpozíciót a gyermekkorunk során és szintén megtapasztaljuk az „Ok vagyok, Ok vagy” állapotot.

 

Menetközben hozzászokunk, hogy különböző arányban töltünk időt mindegyikben. Ne felejtsük el, hogy ezek az életpozíciók adják az alapját a világhoz való viszonyulásunknak. Általában bőséges időt töltünk az OK-OK-ban,és valószínűleg ezt követi a másik három, „haszontalanabb” életpozíció egyike – és számunkra az lesz a releváns-, ami főleg stressz idején visszatér. Észleljük a másik kettőt is, de kevesebb időt töltünk ott.


Az életpozíciónk - az ablakunk a világra-, tehát úgy viselkedik, mint egy torzító üveg és meghatározza, hogyan érzékeljük az eseményeket. Fontos felismerni, amikor éppen mások néznek ki valamelyik kevésbé hasznos ablakon. Ez azt jelenti, megértjük, hogy néha illogikusan viselkednek, mert az észlelésük egy réges-régi sablonon szűrődik át. El kell választani a személy viselkedését attól a veleszületett értéktől, hogy ő egy emberi lény. Mindenkinek van időnként rossz napja..., csinálunk dolgokat, amiket aztán megbánunk.

 

Tartsuk szem előtt, hogy a ferdített észlelés bizony előfordulhat, és akkor sokkal toleránsabbak leszünk a nyilvánvaló hiányosságokkal szemben. Az igazán asszertív mód az, amikor el tudjuk utasítani a viselkedést, miközben megmarad az egyén iránti tisztelet.


A referenciakeret kiterjeszthető a másokkal való együttműködéshez való hozzáállásra is: ”mi” – pl. egy csapat vagy család, „ők” – a menedzsment, vagy szomszédok, és „az” – valami, amit sikerül vagy nem sikerül elérnünk. Ezek a kiegészítések a csoportokban észrevehető dinamikákat segítenek megérteni.


A OK-OK pozíció nem jelent vakbizalmat, kritikanélküliséget vagy pedig azt, hogy mindig kedvesnek kell lenni az emberekhez. Azt kell észrevenni, hogy az ember tiszteletet érdemel, de attól még időnként nem az OK-OK-ból működik. A bizalmat ezért óvatosan kell kezelni és megfelelő biztosítékokkal.


A kritika szükséges, és konstruktívan érdemes megfogalmazni. Sokkal célravezetőbb lehet asszertívnak lenni akkor is, amikor mások csúnyán viselkednek, talán éppen ki akarnak használni, vagy akár mérgesek, sőt, amikor a cselekedeteik túl lépnek bizonyos határokon.

 

Nos, Te vajon melyik ablakon nézel ki a leggyakrabban?Töltsd ki a tesztet és megtudod: